Nem sűrűn szoktam ezen blogon sztorizgatni szerény életem történéseiről, de valahogy még is megtartottam a blogomat és nem töröltem.Néha sikerül feltévednem, ide és ez nagyon nagy szó, mert ha ez megtörténik általában az életem fordulóponthoz érkezik, mivel azért jövök hogy leírjam, hogy mi történt, mert érdemesnek találom a történéseket megosztani majd a 0-40-50 éves önmagammal. Bár ki tudja..lehet hogy soha nem olvasom majd vissza ezeket a postokat, de soha ne mondd hogy soha. Hát én nem is mondom...
Körülbelül 2012 október közepén megismerkedtem egy fiúval a neten keresztül. Először nem tetszett a srác képről, de az nap este, pont nem írt rám semmi használható fajta lovag, csak ő. Felpattant az általa indított beszélgetős chat ablak, de nem voltam túl lelkes, hogy válaszoljak. Egy vagy két órán keresztül nem írtam neki semmit, majd mikor rájöttem, hogy ma este bizony nem akad más, ezért visszaírtam neki és elkezdtünk beszélgetni.
A beszélgetések egyre sűrűsödtek és szinte MINDEN EGYES NAP beszéltünk. Ő már 2-3 héttel a "megismerkedésünk" után pedzegette, hogy találkozzunk, de én túl korainak tartottam és jó szokásomhoz híven, nem akartam őt közel engedni magamhoz, se teloszám, se fészbukprofil, semmi.. egyedül may a google- chat volt amit beszéltünk vagy emaileztünk. Tehát amikor felhozta, hogy találkozzunk beközlötem egy nemet.
Hogy hogy nem, hol volt hol nem volt, én és a barátnőm moziba készültünk egy plázába és én előbb odaérkeztem mint ő. Amikor is jött a telefon, hogy olyan rosszul van hogy nem tud eljönni otthonról, ne haragudjak. Hát baromira nem örültem, neki de legalább gondoltam akkor körülnézek a pláza boltjaiban. Sétálgattam fel alá a helyen, amikor is az egyik boltban megláttam a fent említett srácot, mint eladó. 90%ra biztos voltam benne, hogy ő az mert láttam róla elég sok képe, plusz mesélte, hogy egy ruhaboltban dolgozik a fősuli mellett eladóként. (mellesleg kiderült, hogy egy főiskolára járunk.) Nagy volt a dillemma, kezdődött a fejben a foci, hogy mi legyen...gól vagy ön gól, bedobás vagy kiállítás... Végül gól lett. Visszamentem hozzá a boltba, bementem és bemutatkoztam. Felismert és megbeszéltük, hogy megvárom amíg végez, majd beülünk valahova.
Így is lett, első alkalommal több mint 10 órán át beszélgettünk személyesen, este 6 tól egészen hajnali 3-4ig.
Majd- ahogy ez általában lenni szokott- alakultak a dolgok- elvitt randizni többször, fizetett mindegy egyes alkalommal, izzott a levegő közöttünk. Első csók -csak úgy mint a mesében- 1 hónappal a találkozásunk után történt meg, addig csak simi-simi volt meg puszi.Egy romkocsmában ültünk egymás mellett és simogatott meg beszélgettünk, egyre közelebb jött, jöttek a puszik a nyakra arcra majd csók lett belőle, ami iszonyat jó volt, mert mint a végén kiderült, mind a kettőn tartott attól, hogy a másikunk hogy tud csókolni, de végül hmmm háát ízlettünk egymásnak.:)
Mivel velem különböző okokból még soha nem történt ehhez túlságosan hasonló, számomra "varázslatos" dolog (amint- és ahogy történt kontextusban értem persze) elég hamar elvesztettem a fonalat, és bár annak ellenére, hogy az elején én visszakoztam attól, hogy valami komolyabb dolog legyen és Ő próbált megnyitni engem, de nem igazán akartam.. a végére én jobban beleestem a dologba meg a csapdába mint Ő. Nyilván ahogy a fentebb említettekből is kiderül, én elkezdtem beleszeretni ebbe a gyerekbe. S igen sok jelentőséget tulajdonítottam ennek a dolognak, hiszen azt gondoltam, hogy először életembe én is szerelmes leszek/lehetek. Karácsonyig, minden szép és jó volt, hihetetlenül boldog és inspirált voltam, nem tudtam titkolni mert olyan volt, mintha a pólusaim is azt sugároznák, hogy minden kerek az életemben. (Őszintén...először éreztem, azt hogy tényleg minden kerek.) Majd szilveszterre elutazott és azt mondta majd januárban akkor találkozunk. Nem sírtam pityogtam és főleg nem hisztiztem, hogy jajj de miért nem, mert -amit egyébként ő is jól tudott- nem vagyok egy féltékeny, idegesítő, emberekre rátelepedő ember, toleráns vagyok és megértő, ami ebben a világban hihetetlen nagy ritkaság, mivel más már minden áron zaklatta volna, kereste volna, követte volna hogy miért nem találkoznak, de ÉN nem. Elfogadtam és vártam az Új ÉVET, hogy majd látom és akkor beszélünk...Az utolsó levél 2013 január 3án jött, amiben leírta, hogy én meg vagyok rá sértődve, hogy én miért csinálom ezt és hogy ő nem tartozik nekem elszámolással és különben is mit képzelek. Bocsánatot kértem, de erre már nem válaszolt.
A srác fogta magát és kisétált az életemből az érzelmeim csírácskáival együtt, elment és nem nézett vissza. Letiltott, nem keresett. Eltűnt az életemből, úgy tett mintha ott sem lett volna...
Azóta eltelt egy hónap híján fél év és semmit nem tudtam róla, csak egyetlen egy fészbuk postot sikerült találnom, amiből arra következtettem, hogy összejött a volt barátnőjével. Semmi hírt semmi nem jött felőle.
Az első hét nagyon rossz volt, s bár nem akartam, de minden egyes nap vártam azt az emailt vagy hívást vagy bármit, de nem jött.. és sírtam. Sírtam mert ideges voltam és sírtam mert fájt.
A minap a főiskolán egyik órám után, kinyargaltam az előadóból és nagyon elvoltam foglalva önmagammal, amikor viszont felnéztem, megláttam a gyereket a folyosó végén és rögtön elkedvtelenedtem, remegés hasfájás idegbaj minden. Nem is tudtam magamhoz térni egy két órán keresztül.. Csak bámultam magam elé és gondolkoztam.
Aztán eljött a tegnap előtt, amikor találkoztam a barátnőmmel akivel valahogy szóba került a srác, majd este a másik barátnőmmel is beszéltem róla. Majd eljött a tegnap is és megint ugyan olyan nap volt és én odamerészkedtem a terem elé, hogy megnézzem, hogy ott van e. Nem volt. Gondoltam , nem játszunk a tűzzel annyira nem vagoyk erre felkészülve. Menjünk. Ahogy mentünk lefele a lépcső már tudtam, hogy itt valami nem stimmel valami itt van a levegőbe. Senki nem voolt viszont már ott úgyhogy gondoltam menjünk is. Aha. Ahogy kiléptem az iskola kapuján szembejött velem Ő. Meg akart állni, hajlott egy puszi felé is, de inkább kikerültem és ezért elment mellettem. (Így utólag annnnnnnnnnyira remélem, hogy legalább egy picit bántotta a lelkiismerete és volt egy két álmatlan éjszakája emiatt). Amint bement, konkrétan bőgni kezdtem annyi ideg felgyűlt bennem, de nem sűrűn volt idő arra, hogy vesztegessük (az időt), mert ma reggel vizsgánk volt és arra kellett készülni, nem lehetett sajnáltatni magamat egész éjszakán át.De-mivel én őszinte ember vagyok és általában, nem félek megtenni dolgokat, mert vagyok már annyira felnőtt és erős, hogy le tudom szarni az egyéb emberek és a körülöttem lévő világ megvető véleményeit-be kellett valljam magamnak, hogy igenis AKAROM tudni a választ a "Miért?" kérdésre, mert megérdemlem. Ezért a barátnőmmel visszafordultunk és visszamentünk az iskolába. S hogy a sors milyen kiszámíthatatlan és fondorlatos.. Az. Ezt megint jól elintézte, mert ha 2 perccel csak kettővel érkezünk később, már nem lett volna ott. De ott volt és odajött hozzám, mert kértem. És elkezdtünk beszélgetni.
Megkaptam a választ. Vagy mégse...Azt mondta, hogy semmi nem miattam volt, ne gondoljam azt, ez egyszerűen, azért volt, mert nem akart kapcsolatot. Bocsánatot kér, ez egy aljas húzás volt, nem így kellett volna megoldania a helyzetet nem ilyen módon kellett volna döntést hoznia, ilyen gyorsan és mások számára fájdalmasan. Elmondta, hogy bocsánatot kér, megbánta, lehet hogy meg kellett volna mondani szemtől szemben, de az az igazság, hogy gyáva volt, nem volt bátorsága megmondani nekem mert nyilván ő is gondolkozott rajtam érzett irántam, akart volna velem beszélgetni, de nem tudott és azóta eszébe jutottam pl pont a múltkor, amikor összefutottunk. És itt jött egy kisebb szívroham rám, mert én azt hittem, hogy nem látott, de mint kiderült, pontosan jól látott bár méterekkel odébb voltam. Jó pár méterrel...Azt mondta, hogy gondolt rá, hogy ír nekem egy emailt, hogy bocsánatot kérjen, gondolkozott rajta és most, hogy összefutottunk, biztos is hogy írt volna.Azt mondta, hogy nagyon egymásra találtunk, nagyon egy húron pendültünk, de ezt nem tudja megmagyarázni miért, nem akartak kapcsolatot, nem akart kötődni valakihez megint, mert 16 éves kora óta ezt csinálja....
Sokat beszélgettünk, kb fél órát vagy többet is... nem is tudom..szégyen vagy nem vele mindig gyorsan repült az idő.Azt mondta, hogy ha akarok erről beszélni (de miről? nincs miről beszélni) akkor megadja a számát, gondoljam át amiket mondott és írjak neki ha úgy érzem, hogy van még valami amit akarok tudni vagy ilyesmi. Én fogtam magamat és megkérdeztem tőle, hogy ő komolyan úgy gondolja e hogy van még miről beszélgetnünk. Erre azt mondta, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy ő szeretne adni nekem egy lehetőséget, hogy ha van még kérdésem vagy bármi akkor meg tudjuk beszélni.Hát.. nem is tudom mit gondolt, vagy mit akart ezzel. Összegezve, én nem tudom mit higgyek , ez hogy működött ez miért így történt én még mindig nem értem, hogy ezt hogy csinálhatta meg velem, mert-ahogy ezt neki is elmondtam- én ezt nem érdemeltem meg. Nem tudom mire vélni, hogy ilyet mondd, hogy megadja a számát, hívjam fel. Az egész beszélgetés alatt, be kell valljam úgy éreztem, mint régen. Nagyon örültem, hogy láttam és vagy így vagy úgy de választ kaptam végül is, legalább annyi. Amikor véget ért a dolog és elment, akkor a barátnőmmel leültünk egy parkba és kitört belőlem a sírás. Hangosan zokogtam, ahogy még eddig pasiért soha, egyébként meg már nagyon régen sírtam így. Kijött minden feszültség. Próbált nyugtatni és átbeszéltük a dolgokat, majd arra jutottunk , illetve jutottam, hogy muszáj lesz neki írni, mert a lelkem mélyén úgy is azt akarom. Közben gyorsan körbetelefonáltam a legjobb barátnőimet, akik kapkodták a levegőt miközben hallgatták a sztori sűrített változatát és azt mondták, hogy el kell döntenem, hogy mit akarok... vele vagy nélküle vagy hogy..... hát ennyi volt a nagy történet, gondoltam, majd egy hónap múlva ha még mindig akarom akkor írok neki egy smst vagy felhívom, hogy átbeszéljük még egyszer és a felgyűlt kérdéseket feltegyem neki.
De -és most figyelj mert itt jön a fordulópont- az élet és a sors furcsa fintora természetesen nem hagyta a történetet annyiban. Este az 5kertbe mentünk bulizni egy napra az eseményekre és végre örültem hogy bulik, háváj dizsi pia meg minden kifújhatom magamat táncollhatok, leszarhatom a történteket. Eszembe sem jutott hogy belépek a helyre és.........OTT TALÁLOM ŐT a haverjaival. Kb ahogy beléptünk, majdnem szembe találkoztunk egymással szóval nem volt menekvés. Vicces az élet, hiszen az nap este hatalmas vihar volt, akkora hogy nem tudtunk elindulni a buliba mert konkrétan szarrááztunk volna. Így amikor sikerült- már akkor is nagyon késő volt, konkrétan hajnali fél2. Ki hitte volna ezt az egészet! Szóval persze rögtön kiborultam, le is ültem egy fiútársaság mellé akik meghívtak pálinkázni. Ő egész este 5 méteres körzetben állt valahol és nézte hogy mit csinálok. Szuper. Amikor az 5kert bezárt, reggel5 kor elindultunk haza a barátnőmmel gyalogosan.Persze ugyan arra az irányba mint amerre nekik is jönniük kellet szóval ők a hátunk mögött caplattak. Ok. Majd amikor már elhagytuk őket, nézem a telefonomat amikor rábukkantam egy igen érdekes fészbuk üzenetere: "csak nem a te édes fenekedet látom itt ringani?" pffffffffffffffffffffffffff nem hittem el, hogy bár ismerősök sem vagyunk fészbukon, de megkeresett és írt.
Nem tudtam mikor szóval gondolta megvárom amig hazaértünk és megnézem az időpontot. Ahogy beléptünk a lakásajtón rávetődtem a számítógépre és megint egy 3.sokk aznap: még egy üzi TŐLE."Jó, nem tudtam magyarázatot adni neked.Sajnálom, De hiányzol. Legalább beszéljünk." OKÉ ehhez aludnom kellett h feldolgozzam. ..
Egy napra rá visszaírtam neki, hogy rendben ha akar beszélni találkozhatunk. Egy nappal később olvasta el, de nem írt vissza azóta se.
Nem szeretném tovább fokozni, csűrni vagy csavarni ezt a történetet a lényeg az hogy a szívem húzott még hozzá, de talán a sors elintézse hogy nehogy visszadobja magamat a karjaib, mert ha mézes-mázasabb lett volna meg tettem volna. De ezek után biztos hogy van elég erőm ahhoz hogy nemet mondjak neki bármikor bármire és eltakarítsam az életembőől mert nincs kedvem egy olyan emberhez aki nem tudja hogy mit akar és még meg is bánt egy olyan embert mint én aki ezt kurvára nem érdemelte ki.
Tanulság az egészből, hogy a furcsán-érdekes emberekkel nagyon vigyázni kell, mert bár sok bennük a kihívás izgalmasak de lehet hogy ez hosszútávon nem túl kifizetődő.
Ennek a történetnek a végére ezennel pontot teszek és bizakodva nézek inkább a jövőben. Élesítem a posztot és megpróbálom rendbe hozni az életemet.
